46. rész :)

A szememet továbbra is könnyek borították, és nem bírtam egy percre sem szabadulni a maró fájdalomtól.
- Fogd be - sziszegte Beni.
- Hahahaha - nevetett fel Gandar.
- Nem tudsz te semmit. Megöltél egy ártatlan embert..te csak egy érzéketlen féreg vagy - kiabáltam zokogva.
- Vigyétek innen. Most - parancsolta a többieknek.
- Elkell tűnnünk - mondta egy hang, de nem bírtam most koncentrálni semmire.
Valaki megfogta a kezem és magával rántott. A lábaim nem akartak, de követték az írányt, amerre húztak.
- Szerintetek rendbe jön? - kérdezte a többieket Kristin.
- Soha nem fog rendbejönni - mondta a zord igazságot Beni.
- Ő nem te vagy - mondta pimaszul Lexi.
- Épp ezért és jó lenne, ha visszavennél az arcodból - mondta Lake.
Nem tudom mennyi ideje gyalogoltunk, de hirtelen Alexáék házát pillantottam meg. Mikor bementünk már minden jelenlévő tudta mi történt.
- Liz szeretnél felmenni megfürdeni? Lexa készít ki neked pizsit - mondta az édesanyja.
- Haza szeretnék menni - mondtam érzéketlenül. A levegő megfagyott a szobában.
- Biztos? - probálkozott Lexa.
- Igen - és kiléptem az ajtón. Az éjszaka közepén nem kellemes egyedül sétálni, de nem bírtam ott maradni. Miattuk halt meg a nagymamám - gondoltam magamba -és ezt lehetetlen nekik megbocsátani. Visszaakarom kapni - sírtam fel hangosan. Miért kell mindig, azt elveszíteni akit szeretünk, aki csak jót tett a világgal, aki soha nem csinált olyat, amiért meg kellene halni.
Az utca kihalt volt, hallani lehetett halk sírásomat. A lámpák fényei miatt néha megcsillant egy-egy könnycseppem. Most úgy éreztem magam, mint a mesében a Gyufaárúslány, aki szintén a nagymamáját akarta.
A kapunkhoz értem, picit átfagytam, de mikor bementem a lakásba, olyan volt, mintha mama is ott lenne, mintha ez az egész csak egy rossz álom lenne és mama itt van, mosolyog, sütit süt és csak rám vár. Beszaladtam a konyhába de üres volt, majd a hálószobák és a fürdő következett, de hiába is reménykedtem, ez nem egy álom, hanem a zord, rideg valóság.
- Meghalt. Tényleg meghalt - mondtam magamnak.
Könnybe lábadt a szemem, térdre estem és csak zokogtam. A telefon csörgésére lettem figyelmes.
Nem akartam felhívni, mert féltem ki lesz a vonal mögött.
Bátortalanul a kagylóért nyúltam.
- Halo - szóltam bele alig halhatóan.
- Lizi, kicsim ott vagy? - kérdezte apa idegesen.
- Itt vagyok - mondtam hangosabban, de a hangom még így is elcsuklott.
- Egyedül vagy ugye? A repülönk 3 óra múlva száll le, már elindultunk hozzád. Ne félj kincsem, nem lesz baj - mondta apa, aki nem tudom, hogy engem vagy magát akarja meggyőzni erről.
- Apa - mondtam.
- Igen Lizi? - kérdezte megtörten.
- Szeretlek - szipogtam.
- Én is szeretlek Elizabeth és ne haragudj, hogy oda vittelek. Lassan találkozunk - mondta és letette a telefont.
Fogtam a telefont és vártam, hogy még mondd valamit, de semmi. A telefon néma maradt. Pár órát kibírok ébren, de elővigyázatosság miatt az ablakokat és az ajtókat bezártam a redőnyt lehúztam és villany helyett csak egyetlen egy gyertyát gyújtottam meg. Nem mertem bekapcsolni a tv-t, ezért inkább elővettem egy könyvet. Nem rég befejeztem a vámpírakadémiát, most a vérvonalakat kezdtem el olvasni, valahogy a főszereplő lány ( Sydney ) helyébe tudom képzelni magam. Ő is csak ismerkedik a misztikus világgal és úgy, mint én a családja miatt került bele, de semmilyen képessége nincs mint nekem. Ő nem egy misztikus valami és a családjába sincs, én pedig egy őrző vagyok, aki még magam se tudom mit csinál, de valamit biztos. Amíg ezen gondlkodtam megéheztem. Elmentem a hütőhöz és a keresgélés alatt találtam csoki pudingot, de valaki kopogott. A tálat amibe volt földre ejtettem és megfagyott a vér az ereimben.