-De a fia...ha vele akar lenni akkor csak nem teszi ki az utcára. - mondtam kicsit feldúltan.
- Liz! Szerintem a vendégszobátok foglalt lesz. - mondta Tina.
- Reméljük a legjobbakat. - adtam meg magam.
A nap további részében a hangulatom ingadozó volt. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ez a tanulmányi tábor hozott jót és rosszat. Adott és elvett. Az emlékeim közt nem tudom milyennek marad meg, de remélem nem a "Rémes tábor" lesz a felirat. Keresem a szavakat. Maradnék, de haza is akarok menni. Szép hely, de nem az otthonom. Holnap végre hazamegyünk. Kicsit örülök neki, de féltem Kristófot. Kiváncsi vagyok, mit hoz a holnap meg a jövőhét. Kristófot és Vencelt újra egy suliba zárni, maga a katasztrófa lenne. Engem meg Vanit is. A tanárok meg semmit nem sejtenek, de ha rajtam múlik nem is fognak.
Aludnom kellene, de nem megy. Csak jár az agyam. Nem tudom mi lenne a legjobb nekem, sem azt, hogy Kristófnak. Péntek reggel kicsit fáradtan keltem fel. Úgy éreztem magam, mint aki ezen a héten jelen se lett volna. Az életembe gyökeres változás történt. A menők helyett a "nem a legmenőbbek" lettek a barátaim. Ha most választhatnék átgondolva mindent , ugyanúgy Tináékkal maradnék. Vanit , Vencelt, Petit, Melust pedig egye meg egy óriás hal. Tinával együtt csomagoltunk be. Sokat nevettünk, bohóckodtunk. Rég nem éreztem így magam, de egyszer csak kopogtak. Peti volt.
- Liz beszélhetünk? - kérdezte.
- Persze. Mondd.
- Bármi is történt tudd, rám bármikor számíthatsz. - mondta.
* ez aranyos* - gondoltam.
- Rendben. Köszönöm. - mondtam.
Majd megcsörrent a telefonom.
- Szia cica. Félóra múlva Pesten vagyok. Apum vár rám. Ha hazaérsz csörgess meg és találkozunk - mondta Kristóf.
- INDULÁÁÁS - kiálltotta el magát az osztályfőnök.
- Rendben. Mennem kell. Szia. Szeretlek - mondtam - és kinyomtam.
El sem hiszem. Nem sokára otthon leszek és Kristóf is velem lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése