Lefeküdtem az ágyra és csak sírtam. Apa kopogott , de nem bírtam felkellni. Túl gyenge voltam ahhoz. Csak sírbi akartam. Azt mondták a sírás jót tesz. A sírás alatt elaludtam, de pár óra alatt felébredtem. Rémálmom volt legalábbis azt hittem , de mikor megmostam a szemem rájöttem, hogy nem álom volt. Anya tényleg eldobott, ahogy a gazdag emberek a megunt játékot. Apa feljött beszélgetni , de nem akartam. Az alváson kívül semmi mást nem akartam. Apa szerint lázam volt, de miután visszajött a lázmérővel addigra megint elaludtam. Az agyamat kikapcsoltam. Nem akartam gondolkodni csak aludni. Reggel mikor felkeltem olyan fáradtnak éreztem magam, nyügös voltam éreztem hogy valami baj van. Apa feljött megnézni.
- kicsim szőrnyen nézel ki.
- egy lány pont ezt szereti hallani- mondtam.
- menj vissza aludni. Olyan fehérnek tűnsz. Délután elkísérlek orvoshoz. Szólok Vaninak ne várjon rád. - mondta apa.
- Itt van Vani? - csodálkoztam.
- igen bejött érted, hogy együtt menhetek suliba, de így nem engedlek el! - mondta apa.
Nem tudta mi lelte Vanit..most minden a fejetetejére állt. Vani lett ...Tina. Tina meg Vani, vagy ez most , hogy van?
Nem tudtam ezen gondolkodni. Felmentem az emeletre és lepihentem , de nem tudtam elaludni. Apuék párszor benéztek meg felhoztak gyógyszereket. Egésznap a laptopon néztem a videókat amiket anya csinált rólunk. Nagyon soknál könny szökött a szemembe. Apa hangjára lettem figyelmes, odamentem az ajtóra és résnyire kinyitottam. Telefonon beszélt, bár eléggé felemelte a hangját. Elcsíptem egy részt a beszélgetésükből
- de nem dobhatod így el. A lányod. - mondta apa..
Anya nem tudom mit mondhat csak apa válaszait hallottam, de az utolsónál lefagytam.
- ha azt akarod, hogy ne legyünk a közelbe, akkor elköztözünk, de akkor végleg elveszted Lizt! -mondta apa.
- de Carol nem lehetsz ennyire érzéketlen. Egy kicsit gondolj Elizabethre.
- Tudod mit szia.
Hátrahőköltem, nem akartam, hogy észre vegyen. Elakar költözni? Anya nem akarja, hogy itt legyek? De mit tettem? Ennyire rossz vagyok? Miért lett az álom...rémálom. csak egy napot kérnék mikor még minden csodálatos volt. Csak egyet...egyetlen egyet. Néha azthiszem ez túl nagy kérés. Fel kell nőnöm. Már semmi nem lesz ugyanolyan. Azthiszem inkább belemegyek a költözésbe. Odaültem a géphez felmentem facebookra és megláttam valamit amit nem kellett volna. Vani küldött egy képet, ahol Kristóf mással csókolozik. Sófia. Ez, hogy lehet. Elővettem a telefonom, de inkább eltettem. Majd később beszélek vele. Ennyi a mai napra bőven elég volt.
Egésznap sírtam. Szomorú zenéket hallgattam. Mi folyik itt? Ilyen az mikor elveszít az ember mindent? Barátot, családot és szerelmet?! Ilyenkor kihez forduljak? Hisz senkim nem maradt. A suliba kaptunk egy szorólapot...állatmenhely. valahogy az állatok mindig megnyugtatnak. Úgy döntöttem amíg nem költözünk el minden délutánom ott fogom tölteni. Felvettem a kabátom és elindultam. Úgy 25 perc alatt odaértem az állatmenhelyre. A nő aki fogadott Laurának hívják. Csak 18 éves volt és régóta itt van. Azt mondta bármikor eljöhetek és csak segíteni kell az állatoknak. Itt csak kutyusok voltak, de annyira édesek voltak. Az egyiket (Bogit) nagyon megszerettem. Olyan ez, mint az első látásra szerelem, csak ő egy kiskutya. Laura azt mondta ha szeretnék már most itt maradhatok és segít , ha valami nem megy. Nagyon aranyos volt és az egèsz délutánom ott töltöttem. Ennyire jól soha nem éreztem magam , mint ma délután. Este 7-kor indultam vissza mikor hazaértem apa a kapuba várt.
- Liz, hol voltál? - kérdezte aggódva.
- az állatmenhelyen. Minden délután ott leszek. Szeretek ott lenni. - mondtam.
- szólhattál volna. Aggódtam érted. - mondta.
- nyugi. Nincs semmibaj. - mondtam mosolyogva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése