20.rész

Nem tudtam ki költözik. Sem azt, hogy valaki el, vagy be költözik. Annyira gondolkodtam és ideges voltam, hogy észre se vettem, hogy Kristóf kezét mennyire erősen szorítom.
- Liz. Ez fáj. - mondta Kristóf.
- Juj, bocsánat. Ne haragudj. - mondtam halkan.
- Naaa, nyugi. Nem lesz semmi gond. - mondta és megölelt. Egyre közelebb értünk a házhoz...a házhoz, amibe eddig soha nem volt annyi feszültség, harag, mint most. Kristóf nem hagyott magamra. Tudta, hogy szükségem van rá. Tudta, egyedül képtelen leszek erős maradni. Benyitottam az ajtón. Anya apával veszekedett. Olyan szavakat mondtak egymásra, mint még soha. Nem tudtam mit mondani.
- Megjöttem. - mondtam.
- Liz már éppen ideje volt. Csak rád vártunk. - mondta apa.
- Rám? Miért? - kérdeztem meg félénken.
- Elválunk. Minniék itt maradnak anyáddal, te velem meg Rachellel elköltözöl. - mondta.
- De én nem akarok innen elmenni. - mondtam sírva.
- Nem nyitunk erről vitát. - mondta nyomatékosan.
- Hova költöznek? - kérdezte Kristóf.
- Itt maradunk Pesten. Csak pár utcával lejjebb vettem házat. - mondta - Liz neked meg 2 perced van, hogy összeszedd a cuccaid. - fordult felém.
Lefagytam. Kristóf segített feljönnöm a lépcsőn. Minnie és Ádám a szobájuk ajtajában áltak.
- Ez nem igazság. - mondta Ádám.
- Ne aggódjatok. Legalább nem km-re szakítottak minket el egymástól. - mondta Minnie.
Nem voltam kiváncsi a többi mondanivalójára. Csak Kristóffal akartam lenni egy kicsit.
- Szeretlek. - öleltem meg sírva.
- Ne sírj. Mi együtt maradunk örökre - ölelt meg.
Együtt összepakoltuk a cuccaimat és segített levinni. Apa márcsak rám várt. Nem akartam elbucsúzni. Úgy fogtam fel, ez csak egy utazás, egy olyan életbe, amit soha nem akartam, de mint minden utazásnak ennek is egyszer vége lesz és újra visszatérek. Nem tudom, hogy komolyan gondoltam vagy sem, de picit megnyugtatott. Apa elvette a cuccaim és betette a csomagtartóba. Kristóf felhívta apujàt, hogy kicsit késik. Nem akartam nélküle az ismeretlenbe menni. Az új ház nem volt sokkal messzebb a miénktől. De viszont elég giccses környék volt. Fogalmam sincs apu, ezt miből finanszírozta. A ház nagyon nagy volt. Legalább kétszer nagyobb a miénknél. - Apu kiválaszthatom a szobám? - kérdeztem.
- Nem. Rachel már kiválasztotta. - mondta.
- Ó. Remèlem a kertre néz az ablakom. Az olyan szép. - mondtam.
- Nem hiszem kicsim. - válaszolt apa.
- Elszakítassz az otthonomtól, a családomtól és még olyan helyen is kell laknom, amit nem szeretek. - fakadtam ki.
- Majd megszereted és Rachelt is. Tündéri egy nő.
- Nem is nő. Csak egy csitri. - duzzogtam.
- Elizabeth így nem beszélhetsz Rachelről. - mondta dühösen apa.
- Persze. Én semmiről se dönthetek. - sírtam el magam és megöleltem Kristófot.
Mikor bementünk a kapun, csak akkor láttam mennyire nagy a kert és mennyire óriási ház.
- Te jó ég. - mondtam.
Rachel kiszaladt és odaszaladt apához. Megölelte és megcsókolta. Még nézni is rossz volt.
- Eliza. Második emeletet, balra a 3.ajtó a te szobád. - mondta, kicsit sem kedvesen.
- köszönöm, de szólitson csak Liznek.- mondtam
- Nekem Eliza leszel és ezen nem vitatkozok.
Kristóf felkísért. Mikor az ajtó előtt álltunk..nem akartam bemenni, hazaakarok menni. A saját ágyamat és a saját szobámat akarom. Olyan nagy kérés ez? Kristóf èrezte a hezitálásomat. Megfogta a kezem, magához húzott és egy puszit adott a homlokomra. Majd megfogta a kilincset és kinyitotta az ajtót. Nem ment be. Nem tudtam miért. Odafordultam, ami elèm tárult az valami hihetetlen. Szóhoz sem jutottam. Ilyet csak a hírességek otthonába láttam. Ez nekem kicsit sok volt. Kristóf fogott meg, hogy el ne ájuljak.