Nem tudtam mit mondjak Ádámnak. Engem mindenki eltudott érni, ha a volt osztálytársaim is elértek akkor fura, hogy pont a testvéreim nem. Megadtam neki apa számát, bár sokat nem hiszem, hogy tehetnek.
- mennem kell hugi. Szia. Minnievel szeretünk téged. - mondta Ádám.
- Én is titeket. - mondtam.
Letettem a telefont, felmentem a szobába és elővettem a fényképalbumot.
Órákon keresztül nèzegettem.
A kép nézegetésből Rachel érkezése riasztott fej.
- Liz itthon vagy? Nem vagy éhes? - kérdezte
- Itthon. De igen éhes vagyok. Csinálunk milánóit? - kérdeztem.
- Persze. Leszaladok a boltba. Sietek. - mondta Rachel.
Rachel nem is olyan rémes ahhoz képest, hogy Vanessza rokona. Kezdem megkedvelni.
Felmentem gépre. Ákos egy csomó képet feltöltött. Elérhető voltam és továbbra sem írt vártam 30 percet, de semmi. Azt hiszem eddig tartott a nagy barátsága.
Kimentem kezdőlapra kiírtam egy idézetet:
" Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz.. "
és kiléptem. Bekapcsoltam a zenét és ledőltem az ágyra.
Nem tudtam figyelni a zene szövegére már semmit nem értettem...màr az életem sem értettem. Mi történt körülöttem. Azt hittem Miami új életet kezdhetek, mimdent hàtrahagyva. Azt hittem találok barátokat, azt hittem boldog leszek, de már magam sem tudom mi vagyok. Az elmélkedésből Rachel zökkentett ki.
- Liz segíts kérlek kipakolni.- mondta.
- megyek.
Kikapcsoltam a zenét és eltettem a telefonom. Leszaladtam a lépcsőn.
- Itt vagyok. - jelentettem ki.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen, azt hiszem. - mondtam kicsit szomorúan.
- Najó. Mielőtt kipakolunk beszéljük át mi a baj. Nem szeretném, hogy szomorú legyél. - mondta aggódva. Nekem őszintének tűnt amit mondott, kicsit meg is győzőtt, ezért úgy döntöttem kiöntöm neki a szívem.
- Hát a suliba nem igazán kedvelnek. Ákos szóba se áll velem. Ádám felhívott és már nem tudom mi történik körülöttem. - borultam ki.
Rachel átölelt és megprobált megvigasztalni.
- Akkor probáljuk meg az elejétől picit érthetőbben. Rendben? - kérdezte.
- Oké. - egyeztem bele.
- Miért utálnak a suliba?
- Mert szerintük a pénzem miatt és nem a jegyeim miatt kerültem be az iskolába és egy pénzes csitrinek tartanak. Nagyon kevesen beszélnek velem. - szipogtam.
- De Lizu tudjuk mindketten, hogy ez nem igaz. Majdnem jeles tanuló voltál. Bár Vani lett volna ilyen jó tanuló.- sóhajtott.
- Addig jó volt amíg rólam másolt. - mosolyogtam.
- Hiányzol neki. - mondta
- Tényleg? - kérdeztem meglepődve.
- Igen. Elég sokat kérdez felőled. Azt hiszem neki fontosabb vagy, mint gondoltuk volna. - mondta Rachel.
- érdekes. Na mimdegy. Folytathatom? Olyan jó valakinek kibeszélni a gondjaim. Régen mindig anyának vagy Minnienek meséltem el. - böktem ki.
- Igen, persze. - mosolyodott el Rachel. - mi történt Ákossal?
- Nem tudom. Elkezdett jóba lenni Rékával. Ő az osztályba a szószóló és egyik szünetbe csókolozni is láttam őket. Elült mellőllem. Magamra hagyott, pedig megígérte, hogy mindig itt lesz. - sírtam el magam.
- Naa, ne sírj kicsim. - mondta hirtelen Rachel. - beszélj vele, hívd fel, hívd át vagy menj el hozzá. - tanácsolta.
- Rendben és van még valami. - mondtam halkan.
- mi? - kérdezte szomorúan.
- Egy fiú. - böktem ki.
- Ricsi. A folyosón futottunk össze vagyis inkább talált el.
- Rachel felhúzta a szemöldökét -
Nyugi csak véletlenül eltalált a labdával, utána odajött és felsegített. Egy évvel felettem jár. Sokat beszélgettünk és haza is kisért. Olyan aranyos, de nem szeretnék most kapcsolatot. - mondtam.
- Értem. Szerintem mondd el neki, hogy mit érzel és , hogy mit gondolsz kettőtőkről. Az őszinteség mindig segít. Szerintem megfogja érteni. - mondta mosolyogva.
- köszönöm, hogy meghallgattàl. - öleltem át- Pakoljunk ki. -mondtam.
- rendben.
Bepakoltam a szekrénybe és a hütőbe. Rachel elkezdte csinálni az ebédet, én meg elővettem egy hagymás-tejfölös chipset. Mit mondhatnék ez a kedvencem.
Felmentem a szobába és elkezdtem átrendezni a saját stílusommá. Kiraktam képeket, parafa táblát, posztereket. Picit átrendeztem. Festettem a falra. Idézetet írtam rá. Mindent, amit mindig is akartam. Nekem nagyon tetszett a végeredmény.
Valaki kopogott. Apa volt az. Észre se vettem mikor jött meg.
- Liz.-mondta és körülnézett.
- Tetszik? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Nagyon szép lett. - és átölelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése