Alexa a legutolsó szobához írányított engem. Mikor kinyitotta az ajtót, a szavam is elállt a csodálkozástól. A szobája az arany és az ezüst kombinációjával volt kifestve. Bútorainak színe ment a falának a színéhez. Nem olyan volt mint vártam volna. Azt gondoltam, majd egy rózsaszín cicababás szobával találom szembe magam, de ehelyett ez fogadott. Alexa látta a csodálkozást az arcomon.
- Nem erre számítottál ugye? - kérdezte.
- Hát nem igazán. - mondtam még mindig csodálkozva.
- Tudod, az ember soha ne ítéljen első látásra. Hisz nem mindenki olyan amilyennek hisszük. - mondta.
- Ez igaz. - ismertem el. - Tudom milyen, ha ismeretlenül elítélnek..emlékeztem vissza az első Miamiban töltött iskolai napomra.
- Előfordult már veled ilyen? - kérdezte.
- Mármint? Hogy ismeretlenek elítélnek? - kérdeztem vissza.
- Igen. - mondta.
- Persze, nem is egyszer. - válaszoltam szomorúan.
- Elmeséled? - kérdezte.
Amig beszélgettünk addig Alexa ledölt az ágyára én pedig egy babzsák fotelba ültem.
- Persze. Az utolsó alkalom amikor ismeretlenül ítéltek el, az akkor fordult elő, mikor Miamiba költöztem Apuval és Rachelel. Az új iskolám magyar - angol szakos iskola volt így könnyebben megtanulhattam a nyelvet, de az osztálytársaim engem már az elején nem szívleltek.
- Miért? - szakított félbe Lexa.
- Mert az iskolába mindenki a tanulmányi eredménye miatt került be, engem pedig az iskolakezdés után vett át az iskola. Mindenki azt hitte apu lefizette az igazgatót, ami nem igaz. Csak egyszerűen jól tanultam. Az fájt a legjobban, hogy az a srác is ellenem fordult, akit kisbaba korom óta ismerek. - mondtam.
- Ki költözött veled? - kérdezte Lex.
- Nem. - nevettem el magam. Apukája új munkát kapott és így ők is kiköltöztek. Egy osztályba kerültünk az új sulinkban is, de a barátságunk tönkrement. - mondtam.
- Soha nem érezted azt, hogy nem vagy egyedül? Hiába hagyott magadra mindenki, mintha valaki lenne körülötted? - kérdezte.
- De kicsinek sokszor éreztem, de betudtam hallucinációnak. - mondtam
Alexa megcsapott egy párnával.
- Hé! - kiálltottam fel. - Ez övön aluli ütés volt. - mondtam.
- Nem teljesen, mert a fejed találtam el. - ecsetelte Lexa.
- Ha-ha. - mondtam gúnyolódva és szememmel azonnal egy párnát kerestem. Amint találtam egyet, heves párnacsatába kezdtünk. A játékunkat Lexa anyukája zavarta meg, hogy szóljon menjünk le vacsorázni. Letettük a párnákat és elmentünk kezet mosni.
A vacsora krumpli, rizs és sültcsirkecomb volt. Még bele se kezdtem, de már éreztem számban az ízét.
Mikor leültem az asztalhoz, Alexa apukája kezdett el kérdezősködni.
- Szóval te leszel a 12.őrző? - kérdezte Lexa apukája.
- Emil. - förmedt rá Lexa anyukája. - Nem tudjuk meg van e benne , ez a képesség.
- Megvan. - kapcsolodott be a beszélgetésbe Lexa.
- Honnan tudod? - kérdezte Jùlia néni.
- Megkérdeztem, hogy érezte már, hogy nincs egyedül olyankor amikor összetőrve volt egyedül. - magyarázta Lexa.
- Mit mondott? - kérdezte Emil, Lexa apukája.
- Hogy kicsiként igen, de betudta hallucinációnak.
- Értem. - mondta Júlia néni. - Van olyan medálod, mint amilyen Lexának? - fordult hozzám. Megráztam a fejem.
- De mamának van. - mondtam hirtelen.
- Az a tied. Te vagy a jogos tulajdonosa.- mondta Lexa anyukája.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert te olyan vagy, mint én. Egy Dragomir, vagyis egy őrző és azzal az amulettel láthatod a saját szellemed, aki mindenkinek egy másik állat. Nekem egy medvém van, ha igaz a mondás akkor neked egy farkasod van.- mondta Lexa
Nagyon jó lett.Ugy érzem lesznek itt még bonyodalmak.Van esély hogy Liz és Erik között legyen valami?És mi ez az örző dolog?Remélem hamaf hozod az új részt :)
VálaszTörlésSziaa :) minden megeshet :) az örzö "dologról" a következö részben lesz több szó :) holnap megprobálok mégegy részt kitenni :)
VálaszTörlés